Face to face #3 - Kollaboráció

Üdv, népek!


Láthatjátok jobb oldalt, hogy elindítottam egy szavazást egy kollabbal kapcsolatban. Felmerült a kis fejemben a dolog, hogy mi lenne, ha egy komoly műnél (az általános kritikám után) maga az író beszélgetne el veletek az írásának eszköztáráról? 

Működj együtt olyan emberekkel, akiktől tanulni tudsz!

Huh, ez most nagyon komolyan hangzik, de gondoljatok csak bele. A legtöbben az írói site-okon, blogokon szórakoztató irodalommal, limonádéval foglalkoztok, és az irodalomórákon kívül nem nagyon vesztek elő olyan művet, ami tele van nagy nevek által használt eszközökkel (ez most nagyon általánosító volt, ezért: akinek inge, ne vegye magára). És ki más tudna jobban beszélni róluk, mint az író maga? Persze, a könnyed hang megmaradna és nem egy utónyári iskolai előadást tervezünk. Még nem nagyon láttam ilyet másoknál (szóljatok, ha tévednék); én magam is youtbuberektől szedtem maga a collab ötletét, de szerintem izgalmasnak hangzik.
Már előtte is gondoltam arra, hogy meghívok egy írót és a kritika után elbeszélgetünk a történetéről/verséről, csak erre eddig nem adódott alkalom. Viszont most megtaláltam erre a megfelelő művet, és így Nektek is van lehetőségetek erre a kis játékra: Vajon mennyit fedeznétek fel magatoktól a műben?

Jelezzetek vissza, kommenteljetek, kérdezzetek! 
Az Író és én is várjuk a visszajelzéseteket, mielőtt belefognánk! 


C.

Tizedik kritika - V00D00.CBF Xwoman tollából

Üdv, népek!

Végre visszatértem! (Juhhééé! Kalapdobálás, pólólengetés és hasonlók!) Bár még nem vagyok teljesen rendben, sőt, hagyok magam után némi kívánnivalót, de úgy döntöttem, hogy nem várok tovább a kritikákkal. Örömmel jelentem emellett, hogy már átléptük a háromezres látogatottságot, és a feliratkozók száma hirtelen megnőtt tízre. Engem ez nagyon meglepett, főleg, hogy akkor nőtt meg, mikor én nem is publikáltam. Valami fura. Szóljatok, ha át kell adnom a vezetést Tyrának!

Nos, az önirónia végére érve térjünk rá mai írásunkra: Xwoman kisasszony V00D00.CBF című művét hoztam el nektek, a listán a következő elemet. Nem nagyon tudtam, milyen irányba fog a történet mozogni – még mindig nem olvasom el a leírásokat -, de a címből kitalálható, hogy mi köré épül. Aki nem ismerné, annak egy kis gyorstalpaló: a vudu egy ismert vallás, ami Haitiről ered. Elég keveset tudunk róla, de néhány tényt felsorolok nektek. (Én magam is utánanéztem, mert egy-két dolgon kívül én is csak sötétben tapogatóztam vele kapcsolatban.)

1.       A vudu vallás szertartásait papnők és papok végzik el, ők kapcsolják össze a hívőket az istenekkel.

2.      Főistenüket kígyóalakban ábrázolják, a neve Damballa, de rajta kívül még számtalan kisebb istenségük van.

3.      A különböző szertartások során áldozatot mutathatnak be az isteneknek, vagy épp ezek során derülhet ki, hogy milyen átok/szerencsétlenség sújtja őket.

4.      Az átkok felbontására is van lehetőség más rituálék során.

5.      A vallás gyakorlói hisznek a zombikban.

A vudu megmagyarázása nem szerepel teljességében a novellában, de úgy gondoltam, hogy ezzel együtt talán jobban megértitek majd a mű logikáját. A történet több szálra bontható, amelyeket Xwoman is kijelöl nekünk. A novella azzal kezdődik, hogy Andort, a középiskolában tanuló, kocka (no offense) srácot az igazgatóiba hívatják, mert a húga beismerte, hogy segédkezett egy iskolatársuk, Csenge öngyilkosságában – amelyet nem sokkal előtte követett el a lány mosdóban.  

"Kifelé a fejemből!"

 Kami azt vallja, hogy a lány azért lett öngyilkos, mert Andorral összeszerkesztettek egy képet (CBF file), ami a creepypasta-elméleten alapszik: befolyásolja a megnézők elméjét és ölésre készteti őket (röviden és a precízséget kizáróan összefoglalva). Van egy kifejtett elmélet ezekről a fájlokról, amit >>itt<< elolvashattok, ha gondoljátok, de én nem szeretnék ebbe belemenni elvi okokból. Nos, tehát K kérlelte, majd fizette le A-t, hogy hozzon létre egy, K által mutatott fájlhoz hasonló képet (a műben megtaláljátok). Ezt a fájlt küldik el Cs-nek, hogy megbűnhődjön azért, mert kibabrált K-val.  

A novella másik két szála a tanáruk, Ernő és a gyerekkori barátja, Gerzson életének mozzanatait mutatja be ugyanebben az idősíkban. E nagy bajba kerül, ugyanis a Fradi ellen fogad ittasan a maffiózókkal és ennek a következményeivel foglalkozik a mű. G életének pedig egy rejtett szegmensébe kapunk betekintést, amiről még a barátja sem tud.

Az egész mű nagyon jól összeszerkesztett, logikus és izgalmas thriller. Xwoman általános embereket emel ki a hétköznapokból, így egy teljesen polgári képpel ismerkedünk meg a történetében. Nagyon tetszett, hogy itthoni helyszínt mutat be, és hogy nem vitte túlzásba az ijesztgetést. A vuduról is épp annyit közöl, ami feltétlen szükséges ahhoz, hogy értsd, mi történt a novellában. (Spoiler alert! Bár én kissé hiányoltam a rituálé levezénylését, mikor Kamiról levették az átkot.)

Minden szál pontosan van levezetve, a karakterek is jól kidolgozottak, de nincs az orrunk alá dörgölve minden tulajdonságuk. Főleg a helyzetekből kapunk képet a szereplőkről, ami szintén tetszett. A végkifejlet meglepően kitalálható volt (és ezt itt a legpozitívabban értem), és a végén minden szál összefonódott. 

Nem találtam benne sem helyesírási, sem stilisztikai, de még egy átlagos szóismétlési hibát sem, úgyhogy teljesen elégedett vagyok a művel. Egy különleges kihívást jelent minden olvasónak, és épp ezért nagyon meglepődtem, hogy csak hatvanhatan olvasták el – bár ennek jó aránya, körülbelül egyötöde írt kritikát. Beszélhetnék még a konspirációs elméletéről, vagy a pszichológiai hatásáról, de igazság szerint nem szeretném ezt kiemelni a művön belül: mindenki vonjon le magának konklúziókat.

Nagyon örülök, hogy Xwoman elküldte a történetet, és megérdemli, hogy a Dicsőségfalra kerüljön, úgyhogy ki is teszem. Gratulálok!

Eddig csak egy-két műnél kértem külön, hogy olvassátok el, de ezt mindenképp. Úgy értve, hogy MINDENKÉPP megéri, hogy elolvassátok! Tessék rászánni azt a fél órát, és hagyjatok nyomot magatok után, akár itt, akár a site-on magán!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Jó múzsát!

C.

#TeamTypewriter

Üdv, népek!

Jelentem: megérkeztem, küldetés teljesítve.

Már hétfő délután hazaértem egy bizonyos, félig felvállalható állapotban és akartam is valami élménybeszámolót, vagy egyebet bejegyezni Nektek, de ledöntött a lábamról egy csúnya megfázás, torok – és egyéb gyulladás. C’est la vie. Csak annyit mondhatok, hogy nagyon-nagyon megérte elmenni és mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a zenét. (Bár édesanyám majdnem sírva fakadt, mikor meglátta a colour party után a fehér, zebrás pólómat, de mindent a cél érdekében.) Viszont mára csak egy kis üzenettel jövök, hogy aztán elmerülhessek a felvállalhatatlan mennyiségű zsebkendő-, és teatengerben.

Ez pedig a bejegyzés címében is megtalálható oldallal foglalkozik. Nemrégen indultak és lehetőséget kaptam rá, hogy én is részt vegyek az oldal életében, mint cikkíró. Ez egy izgalmas feladatkörnek ígérkezik. Tudjátok, hogy imádok elnyammogni bizonyos témákban és megvitatni azt úgy, hogy ne a kritikáktól – az oldal eredeti céljától – vegyem el a napokat. Az oldalnak van egy fb csoportja is, oda is be tudtok lépni és az írói életről elbeszélgetni. 

Az oldalt magát itt találhatjátok meg: #TeamTypewriter

Ez pedig a személyes bemutatkozásom: C

Köszönöm, hogy meglátogatjátok! 

C.

Ó, és egy kis zene az egyik kedvenc előadómtól: 

Itt pedig a dalszövege, magyarul. Hát nem szép?

Írói válság á lá Tyra W.

Ismét a hivatalosan is a nem hivatalos kis üstökös, avagy Tyra W. jelentkezik, hogy C.-t boldoggá tegye, még akkor is, ha ennek a bizonyos kis üstökösnek amúgy épp a bőröndjét kellene pakolnia. Na, mindegy. Sose tudtam C.-nek nemet mondani. Ez az én keresztem, hát cipelem. S ha már úgy esett, hogy jól esett, megittuk az összeset, hogy akkor erről a témáról írok, melyet - biztos vagyok benne, hogy jó páran közületek -, drága Írók és Írónők, átéltetek már. 

Mindenhol válság van, hát nem felháborító? Csakhogy ehhez a bizonyos írói válsághoz semmi köze a pénzhez, a gazdasághoz, és egyéb ezekhez hasonló baromságokhoz. Akkor hát mi az, hogy „írói válság”? Válságban van az író. Aha, mindent értek. 

De kezdjük is az elején. Szerintem közületek alig találni olyat, aki ne szenvedett volna már ettől a fent említett „kórtól”, melyre, lássuk be, nincs orvosság – legalább is még. Csak jól bevált kúrák, tapasztalatok és megannyi türelem, hogy túléljünk egy-egy ilyen időszakot. 

Az írói válság mindenkinek másként hat, más hosszúságú, ráadásul minden egyes író másként is éli meg. Ki jobban, ki kevésbé. Egy viszont ugyanaz: a kiváltó okok. Idő-, ihlet-, kedv-, és ötlethiány az a négy dolog, amik a legalapvetőbb faktorok. És még sok egyéb tényezők ezek mellett, melyek sajnos ahhoz a komor, sivár helyre terelnek, ahonnan elég nehéz kijutni. Ám a jó hír az, hogyha ez sikerül, utána még jobb leszel. Ezt garantálom. Hiszen mivel egy adott ideig nem írsz, a gondolatok felhalmozódnak benned, és csak gyűlnek és gyűlnek, míg ki nem törnek belőled és akkor nincs megállás. 

Az írói válságra nem lehet felkészülni. Legalább is, szerintem. Egyszerűen csak úgy érzed, kész, nem vagy képes tovább írni. Lehet az amiatt, mert elfogyott az a muníció, melynek hála először belefogtál az írásba, vagy csalódtál valamiben, esetleg egy olyan külső behatás ért Téged a magánéletedben, ami egyszerűen képtelenné tett, hogy folytasd a munkát. Még ha szereted is az írást, és ez életed középpontja, akkor is gondolhatod azt, hogy most nem megy. Gondolhatod, csak hinni ne hidd el. 

Ha eddig tudtad csinálni, akkor ezután is tudni fogod. A hajlam, az ösztön, a tehetség az mindig is benned lesz, és a fejedben lévő dolgok (és nem, nem azokra a bizonyos hangokra célzok) csak arra várnak, hogy végre használatba kerüljenek. Még pedig Teáltalad. 

Igazából nem szeretnék több szót ejteni arról, hogy milyen az írói válság ésatöbbi, mivel tényleg mindenkinek eléggé másként alakul ki, ráadásul ismerős is lehet ez már Számotokra – még ha nem is tapasztalatból tájékozódtatok erről a „kórról”, de hallásból, azokból a félelmetes kis történetekből, amikkel esténként a kisgyerekeket riogatják a nagyok, már tudhatjátok, milyen is ez. Nagyjából. 

Tulajdonképpen nem más ez, mint az írók kapuzárási reakciójuk – én ehhez tudnám hasonlítani. Kicsit a(z alaptalan) kétségbeesés, a (jogos, bár hasztalan) félelem és nem mellesleg a túlzott (ámde nagyon is gyakori) megfelelési vágy az, ami tönkre teheti az író kreativitását, stílusát, magát a lényét, írói mivoltát. 

Eddigi megfigyeléseim alapján, az én írói ismerőseim legtöbbje azért sokkalt be egy regény kellős közepén – és pánikolt be, hogy kiveszett belőle az írói véna -, mert nem érezte magáénak a saját történetét. És tudjátok, miért? Mert elsősorban nem azt nézte, mi az, ami a fejében kialakult, hanem azt, hogy mi a kereslet, és jóformán belepasszírozta magát egy olyan műfajba, ami annyira volt idegen számára, mint számomra az empátia fogalma. Szóval, eléggé. 

Tényleg nem hiába van az a klisé (csakhogy haszno-sítsam is az előző cikkemet), hogy elsősorban magadnak írj. Hidd el, úgy sokkal jobban élvezed az írást, mely aztán kamatozni is fog, mert ezáltal a kezeid közül kiadott munkák is jobbak lesznek. Melyet pedig az olvasók, meglásd, értékelni fognak.

J. R. Ward mondta azt, akinek pedig Suzanne Brockmann tanácsolta, hogy: „Tégy meg minden tőled telhetőt azon a szinten, ahol éppen vagy.” Kérem szépen, és valóban ez a lényeg. Ha nem stresszelsz rá az adott írásodra, ha nem vágsz bele abba a bizonyos nagyobb fába, akkor lényegesen lecsökkented annak az esélyét, hogy elkapd azt az ominózus, hülye „kórt”.

Na és akkor jöjjenek a jó tanácsok, hogy hogyan lépjünk túl egy írói válságon. Hát, hogyan? 

Nos, ami azt illeti, sehogyan.

Jó, ez így elég szűkszavú, de ezt bővebben is kifejtem. Arra akarok kilyukadni, hogy az soha nem vezet semmi jóra, ha valamit erőltetünk. Persze, ismét csak jövök azzal, hogy mindenki másképp működik, mert szintén ismerek olyat, akinek pont az erőszakoskodás segít azon, hogy kikerüljön ebből az „állapotból”, de én azt vallom, hogy ez nem a legjobb megoldás a lehetőségek közül. Fia erőltetünk valamit, az akkor nem lesz természetes. Tönkre teszi a történetet, ami se az írónak, se az alkotásnak, de még az olvasónak sem lesz jó, nem igaz?

Nem azt mondom, hogy a buzdítás elronthat mindent, mert egy kellő mennyiségű támogatás és biztatás mindig is balzsam szegény bizonytalan, elvont kis lelkünknek. Viszont nem az van, hogy erőszakkal soha nem lehet megoldani semmit? Akkor miért ne lehetne ugyanez az elv is igaz az írásra. 

A legjobb gyógyír pedig nem más, mint az idő. Hagyjuk, hogy ez az egész lefolyjon a maga tempójában, még ha a várakozás nem is az erősségünk. Minden ilyenkor olyan törékeny, és szerintem senki se szívesen utálja meg azért az írást, mert a kényszer összetörte az illúzióinkat. Most vegyünk egy példát: vannak a kötelező olvasmányok. Még ha jó is egy-egy szépirodalmi mű, hát nem elvből utálod, mert kötelező?! 

S mi van, ha nincs ihlet? 

Nos, mikor az a nagybetűs Ihlet fogja magát, összepakol és elpucol tőlünk a francba, akkor vegyünk egy mély levegőt. És azonnal emeljük fel a seggünket fenekünket a gép elől és tűnés ki a szabadba, a civilizáció közé, az EMBEREK közé! 

A négy fal nem éppen jó helyszín arra, hogy új dolgok mozgolódjanak meg benned, ahogy arra is hiába vársz, hogy majd a porcicák háborúja elég ihletet adnak egy íráshoz is. (Kivéve, persze, ha a mű a porcicák háborújáról szól.) 

A Téged ért benyomások, ingerek, ismeretek, impulzusok és élmények azok, amik segítenek növelni és tágabbá tenni képzeleted tárházát - meg, ugye, a könyveknek az olvasás is. 

Ki tudja? Lehet épp akkor jön a nagy ötlet, mikor a fagylaltárussal beszélgetsz, hogy milyen lehetetlenül meleg van. 

Ismerkedj! Az új emberek akár a leendő karaktereid körvonalat kreálják meg. Vagy elég egy érdekes megnyilvánulás valakitől, és tudod, már meg is van a főszereplőd stílusa.

Sokaknak viszont meg az tesz jót, ha a zenét hallgatnak, miközben azoknak a szövegét lesik. Vagy az inspiráló képek nézegetése valóban meginspirálhatnak bárkit. (Akkor pedig We❤It és Tumblr rulez.)

Tulajdonképpen mindannyian másképpen működünk, és ezt tényleg nem győzöm hangsúlyozni. Tehát a fentebb írott soraim nem kőbevésettek, nem igazak egyaránt mindenkire, én is csupán a saját tapasztalataimat és meglátásaimat/megfigyeléseimet igyekszem leadóztatni eme cikk keretében, bízva benne, hogy valakinek talán segíthetek kicsit. 

S hogy egy iciripicirit személyesebbé tegyem a cikket, elmondom, hogy jó magam is éltem már át írói válságot. És tudjátok, mi adta meg az utolsó, végső lökést (miután volt más okozó is akkor az életemben), hogy megrekedjek? 

Nos, csupán egy kilenc oldalas fejezetnek az eltűnése. Ennyi. Tényleg: nekem elég volt ennyi is. Mentségemre legyen szólva, hogy az volt A fejezet - nagybetűvel és hangsúlyozva -, és egyszerűen csak kitörlődött (még egyszer kössz, Blogger). És bizony, egy évig teljes némaság követte ezt az esetet. Jó, időközönként néha bele-belekezdtem egy-egy ötletembe, de azok mind egy szálig ki is purcantak pár fejezet után. Aztán csak idén áprilisban voltam arra képes, hogy ismét kezeim közé vegyem azt a kopott kis klaviatúrát, amit most is itt püfölök, hátha valaki képes értelmezni kusza gondolataimat és tudja is majd hasznosítani azokat. Inkább utóbb, mint előbb. 

Jó múzsát és sok ihletet! 

Tyra W. 

Daremo: Tűzre a helyesírással?

Sziasztok Buckalakók!

Ma Daremo cikkét olvashatjátok, amit ezúton is köszönünk Neki. Ő egyike azon íróknak, akiknek műve kikerült a Dicsőségfalra.
A kritikát, amit C. írt a novellájáról, ITT találhatjátok. 
Jó olvasást és jó múzsát! ^^

Tyra W. (és lelkiekben C.)

A magyar nyelv talán egyike a világ legnehezebbjeinek, a rengeteg raggal, jelzővel és képzővel, hangrenddel, mássalhangzótörvénnyel, egybe- és különírással, elválasztási szabályokkal, központozással, vesszőhasználattal és még megannyi fortélyával együtt. Egy élet is kevés idő ahhoz, hogy minden logikáját, mikéntjét elsajátítsuk, néha még a gyakorlott helyesírók is megtorpannak egy-egy rafináltabb szóösszetétel lapra vetésekor.

Ahogy az internet berkein belül járok-kelek, rengeteg írópalántába botlok; ki ezért, ki azért ír, néhányan az első novellájukat írják, mások a sokadik regényüket foltozgatják. Előbb-utóbb, céltól és motivációtól függetlenül mindenki elérkezik arra a pontra, amikor úgy érzi, meg kell osztania a nagyérdeművel az alkotását, legyen szó akár egy testvérről, nagyszülőről, az internetet használókról vagy egy kiadó munkatársáról.

Az első benyomás pedig nemcsak a valóéletben fontos, bár itt nem azt nézik, hogy kócos-e a hajad vagy elég csinos vagy-e a profilképeden. Ami legelőször számít, az az, hogy tudsz-e helyesen írni. Senki sem vár el tőled akadémiai tudást, nem kell az iskola legjobb helyesíróvá válnod, mielőtt odaadod valakinek az irományodat. A helyesírás oktatása már az első osztályban megkezdődik, amikor az ember az alapvető szavakat tanulja meg leképezni, az ember pedig a nyelvtanórán figyelve elsajátíthatja az alapokat, amelyek később segítenek a történet papírra vetésében.

Szóval miért is olyan fontos a helyesírás? Vagy épp ellenkezőleg: nem az?

A közelmúltban bizony egy olyan véleménybe botlottam, ami jócskán megosztja az írással foglalkozókat. Az állítás a következő: az írónak nem szükséges ismernie a helyesírás szabályait. Nem kell használnia vesszőket a mondatban, teljesen mindegy, hogyan központozza a párbeszédeket, a nehezebb összetett szavakat pedig nyugodtan írja külön – ugyanis a helyesen írás nem az ő dolga, hanem a lektoré.

Elképedésemre rengetegen osztották a véleményt, a legtöbben pont olyanok, akiknek a kommentjeiből látszott, hogy bizony nem sokat forgatták még a nyelvtankönyvet. Azt a nézetet vallják, hogy egy történet lehet anélkül is jól megírt, olvasmányos, magával ragadó, remekbe szabott, hogy az író akár az alapvető helyesírási szabályoknak megfelelt volna. Hiszen a tehetség, az íráskészség nem függ a nyelvtani szabályoktól.

Tény, hogy a nagykönyvben nem egy sorban emlegetik a tehetséget a helyesírással, viszont egy oldalon van a kettő, az biztos! Gondolj az írásra úgy, mint egy szakmára, majd vonatkoztass el: mintha asztalos lennél, és a legújabb vásárlóidat azzal szeretnéd meggyőzni, hogy a legjobban sikerült székedre ülteted őket. Nem fognak róla lepotyogni, viszont szúrni fogja a feneküket a sok kiálló szög, percek múlva pedig a hátukat és a derekukat fájlalva fognak felpattanni. Te pedig elvesztettél két potenciális vásárlót, mert csak azzal törődtél, hogy a tárgy széknek nézzen ki, viszont az apró, de jelentős hibák elsimításával már nem foglalkoztál. Ugyanez az írással: igen, regénynek néz ki az írásod, tartalmaz számtalan csavart, karaktereket, párbeszédeket, leírásokat, mégis el fogod riasztani az esetleges olvasót a helyesírási hibákkal.

Ahogy az ember randevúra sem fésületlen hajjal megy (hiszen a frizura a fodrász feladatkörébe tartozik, nem?), úgy az író sem várhatja el, hogy a legalapvetőbb helyesírási hibákat egy lektor javítsa ki, miközben neki magának fogalma sincs, miért kell két tagmondat közé vesszőt tenni.

A helyesírás (nem) alkalmazása ennek tetejében jelentősen befolyásolja az alkotás minőségét. Kit érdekel, ha jobb világot építettél fel a fantasyregényedben, mint Tolkien, ha senki sem érti a mondataidat a vesszők hiánya miatt? A hibák megakasztják az olvasót, néha pedig teljesen más értelmet nyer egy mondat. A kedvenc példám ugyan angol nyelvű, de teljesen jól lefesti a problémát:

Let’s eat, grandma! ~ Együnk, nagymama!

Let’s eat grandma! ~ Együk meg nagymamát!

Mint a példa is mutatja, a vesszőhasználat életeket menthet, ráadásul azt a néhány, fifikás természetű olvasót is megtartja, akik esélyt sem adnak az olyan történeteknek, amelyeknek már a címében is különírtak egy összetett szót. Természetesen nem az az egy-két személy számít, akik maguk is messzemenő tökéletességre törekszenek az élet minden területén, viszont hidd el, egy kiadó emberei is pont ilyen emberek. Tény, hogy sokan ilyenkor azt mondanák, hogy de hát nincs is céljaik között a könyvkiadás, viszont nincs olyan írópalánta, akinek ne fordult volna már meg a fejében, hogy milyen jó is lenne, ha a saját történetét tarthatná a kezében. Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy az ember írása néha megforduljon hozzáértő, szakmai kézben is. Ha a te hibákkal teletűzdelt alkotásod mellett ott áll egy hasonló kaliberű, de helyesírásilag kifogásolhatatlan mű, vajon a kiadó embere melyiket fogja elolvasni, és melyiket az első sorok után kukába vágni? Azt, amelyik ígéretesnek tűnik, ám az író hanyagsága miatt a mondatok java értelmezhetetlennek bizonyul, vagy azt, amelyik gördülékeny, ahol az ember nem akad meg minden második szónál?

Amit kiadsz a kezedből, akarva-akaratlanul is téged jellemez, legyen szó akár egy összetákolt székről, a füzeteid margójára vetett rajzocskákról vagy bizony az írásodról. Ha nem szeretnéd, hogy az emberek lusta, hanyag személynek tituláljanak már ismeretlenül is, ne hagyd, hogy az alkotásod ezt közvetítse rólad! Tiszteld meg azzal az irományodat, az irodalmat, hogy az alapvető szabályokat betartod! Hiszen a helyesírás értünk van, és nem ellenünk.

REAl thoughts: Hogyan blogoljunk?

Először is: üdvözlök mindenkit. Rea Kovats vagyok. Tudjátok, az a beképzelt kis ribanc, aki írta azt a cikket az Egy ikerpár titkos naplójáról és azóta rettenetesen el van szállva magától. Na, ő volnék én.

Egyik reggel nehéz, kínkeserves ébredésem után - jobban belegondolva az már inkább délelőtt volt - nézegettem a Facebook-omra érkezett üzeneteket. Köztük volt a Critiqueen-é is. Szépen, kedvesen indított sorai végén ("Tetszik a stílusod és ez a fiatalos szemtelenséged, amivel közlöd a mondanivalód.") abban a megtiszteltetésben részesített, hogy amíg ő a Sziget Fesztiválköztársaság állampolgáraként egyik színpadtól a másikig csápol, én lehetek az egyik "tehetséges író" (ő mondta), aki gondoskodhat arról, hogy egy perc pangás ne legyen a blogján.

Korábban a sajátomon közzétettem egy igen szarkasztikus cikket a bloggerek alapvető hibáiról, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Érthető. Éppen ezért úgy döntöttem, újra megírom. Sokkal pozitívabb hangvételben. Mivel most sztárvendég vendégszereplő vagyok, nem szeretném összeszennyezni Critiqueen weblapját a néha már túlságosan lélekbevágó iróniámmal, úgyhogy kicsit visszafogom magam.

Ezúttal kevésbé leszek terjengős. Én is elutazom pár napra, így kevesebb időm van gondolkodni a szavakon. De azért próbálom nem összecsapni ezt az összefoglalót.

Na, akkor kezdjük is az elején:

Válaszd ki a megfelelő szervert! A legtöbben a Blogspotot használják bloggerkedésre. Talán ezt a legegyszerűbb kezelni és nem szükséges hozzá külön regisztráció, elég egy Gmail címet létrehoznod. Pluszpont, hogy egy raklap extra szolgáltatás is jár mellé. De persze más lehetőségek is akadnak: G-Portál, Blogger, Blog.hu, Wordpress estébé. Amelyik neked szimpatikus.

Mi legyen a név? Mindenképp valami egyedi, amit lehetőleg kevesen vagy egyáltalán nem használnak. A saját nevedből is kreálthatsz egy szójátékot, mint ahogy én tettem a REAl thoughts, azaz valódi gondolatok esetében. Lehet magyar, angol vagy más idegen nyelvű is - bár a kínait inkább kerüld, mert arra a kutya nem fog rákattintani. Főleg az nem, amelyikből a kínaiak már szalonnát csináltak.

URL cím Az URL címnek (vagyis ami www-vel kezdődik és valamelyik ország két-három betűs rövidítésével végződik) célszerű megegyeznie a blogod nevével. Fontos, hogy ne legyen túl hosszú és kacifántos. Azt nehezen fogják megjegyezni. 

Nézzünk ki valahogy! A legtöbb internetes szerver rendelkezik előre legyártott sablonokkal. Amíg nincs "rendes" kinézeted, válassz ezek közül, de ne használd túl sokáig. Az túl amatőr benyomást kelt. Ügyelj a betűtípus olvashatóságára, a színek harmóniájára, a képek megfelelő beillesztésére – vagyis ne lógjanak túl az oldalsávon. Akkor sincs veszve minden, ha kábé annyira értesz a designkészítéshez, mint bohóchal a villanyszereléshez. Rengeteg olyan weboldal létezik, ami fejléceket, modulokat vagy egész design-okat kreál ingyen és bérmentve. A legtöbben profi munkát végeznek, szóval van miből válogatnod.

Kell egy jó marketing Mit is takar ez? Elsősorban egy Facebook csoport/oldal létrehozását. Sokan a csoportra esküsznek, mivel az közvetlenebb és az oldalak elérhetősége az utóbbi időben jelentősen csökkent (köszönjük Zuckerberg), viszont az utóbbi profibb benyomást kelt, így személy szerint inkább azt javaslom. Amennyiben az oldalt választod, akkor is lépj be pár blogokra specializálódott csoportba. Nagyon jó reklámfelületek, és segítséget is kérhetsz, ha valahol elakadtál. ;)

Helyesírás vagy hejesírás? Gyorsan szólok: az első változat a jó. Gondolom evidens, hogy követnünk kell a nyelvtani szabályokat, ezt nem is ragozom tovább. Talán mondanom sem kell, a szóismétlés is kerülendő. Ebben segítségedre lehet a www.szinonimaszotar.hu weboldal. Tudom, rengetegen ezt szajkózzák, de nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Miről írjak? Ezt célszerű azelőtt eldönteni, hogy egyáltalán létrehozod a blogodat. Tudod, ez olyan, mintha előbb vennél egy autót és aztán tennéd le a jogsit. Itt is rengeteg lehetőség adott: publikálhatod a saját fiktív történeteidet, írhatsz kritikákat, ajánlókat, készíthetsz design blogot (és ezzel ki is küszöbölted a hogy-a-fenébe-nézzen-is-ki problémát) vagy közzéteheted a saját naplódat. Nézzük meg, mire kell odafigyelned a különböző típusok esetében.

Fiction/Fanfiction Szeretsz írni? Akkor írj! Ebben senki nem akadályozhat meg. Főleg, ha élénk a fantáziád. Ha elég biztos vagy magadban és bírod a gyűrődést, akár publikálhatsz is. Ne keseredj el, ha elsőre nem tökéletes az irományod – minden gyakorlás kérdése. Fogadd el az építő jellegű kritikákat és gondolkozz el rajtuk. Bunkó parasztokból lesz egy pár, velük ne törődj.
- A tördelés nagyon fontos. Új bekezdések mindig új sorba kerüljenek. Ilyenkor Shift+Entert nyomj, ne Entert, mert akkor túl nagy lesz a mondatok közötti hézag.

- Ne keverd össze a prológust a fülszöveggel! Rengetegen beleesnek ebbe a hibába és rosszul értelmezik a két szót. A fülszöveg egy rövid ismertető, ami kedvet csinál az olvasáshoz és bemutatja a történetet, természetesen a végkifejlet nélkül. (A könyvek hátuljára szoktak tenni ilyen rövid kis szövegeket. Na, arról beszélek.) A prológus pedig egy bevezető, ami az első fejezet ELŐTT játszódik.

- Bármilyen sztorit is írsz, valamilyen szinten muszáj a realitás talaján maradnod. A túl nagy képtelenségek inkább riasztóak, mintsem izgalmasak.

- A szereplőidnek legyenek vágyai, motivációi. Ezek viszik előre a cselekményt. Ha csak teng-leng a főhősöd, akkor bukott az egész.

- Nem baj, ha alkalmazol egy-két bevált sablont, de azért próbálj meg valami egyedit kitalálni! Olyat, amilyen még nincs. Senki sem szereti a tucatblogokat. Ja de, akik szintén ilyeneket gyártanak.

- További tippeket olvashatsz a Kezdő írók kézikönyvében Alexander Steele-től. Pöpec kis könyvecske, minden írópalántának ajánlom.

Design blog Mielőtt létrehoznál egy design blogot, nézz körül alaposan, nem keresnek-e egy már létezőhöz társszerkesztőt. Egy olyanhoz csatlakozva, amit már ismernek a népek, könnyebben érvényesülhetsz. Mutasd meg nekik pár munkádat, hátha éppen Te kellesz nekik. Nagyon fontos: MINDIG legyen egy saját portfóliód! Ha nem találsz sehol egy üres helyet, akkor is keress magad mellé pár tehetséges webdesignert, és nyissatok egy közös oldalt.
Más designblogokról ne tűntess fel sajátodként se alapokat, se sablonokat, se HTML kódokat, meg úgy alapjáraton: SEMMIT! Az az ő munkájuk, tartsd ezt tiszteletben.

Kritikablog Ez egy olyan műfaj, ahol könnyen át lehet esni a ló másik oldalára. Állítólag én is megtettem már egy párszor. Állandó lehúzással és fikázással nem leszel népszerű (vagy ha mégis, nem jó értelemben), éppen ezért ügyelj a pozitívumok kiemelésére is.

Kritikát gyakorlatilag bármiről lehet írni: könyv, film, sorozat, játék, zene, koncert, rendezvény, vagy akár egy másik blog – ebben az esetben mindenképp kérj engedélyt a szerzőtől, kivéve, ha ő maga bízott meg eme nemes feladattal.

Fontos: ha már kritizálsz, akkor csináld rendesen! Ne tudd le az egészet öt mondatban, mert akkor senki nem fog komolyan venni. Legyél építő jellegű, semmiképp sem támadó vagy sértő.

Erotikus blog Egy igen megosztó téma. Sok régimódi gondolkodású ember ítéli el a szexuális tartalmú történetek szerzőit – Téged ez ne tántorítson el. Kivéve, ha nem bújtál ágyba senkivel és gőzöd nincs a szexualitásról csak úgy hiszed, mindent tudsz róla. Vagy ha még nem múltál el tizenhat. Akkor inkább ejtsd a témát. Magadat járatnád le, hidd el.

Beauty blog Csak saját képeket, mégegyszer mondom, CSAK SAJÁT KÉPEKET használj! A Google-ben divatfotókat keresni bárki tud – Te legyél egyedibb ennél! Bátran mutasd meg a világnak, milyen jó a stílusérzéked – akkor is, ha nincsenek méregdrága márkás ruháid. Most úgy őszintén, ki nem sz*rja le, honnan van az a csini szoknyád vagy a menő pólód? Bárki bárhol találhat ahhoz hasonlót! Ja, és egy jó minőségű fényképezőgép sem árt, ami szép képeket készít. Igényes fotók – igényes blog. ;)

Pár hasznos modul, amit feltétlenül csempéssz bele a blogodba:

Feliratkozás Manapság a feliratkozók száma presztízskérdés. Eleinte biztosan kevesen lesznek a rendszeres olvasóid, de ez természetes. Majd később szaporodni fognak. Nem feltétlenül egymással.

Pipálgatás A Blogspot lehetőséget nyit arra, hogy a bejegyzések alján pipálással jelezzék, tetszett-e nekik az adott cikk, avagy sem. Nem mindenki fog kommentelni, aki arra jár, úgyhogy érdemes egy ilyenre „beruháznod”.

Chat Ez a modul tökéletesen alkalmas arra, hogy a látogatóid gyorsan és egyszerűen hagyhassanak Neked üzenetet vagy szócsatába kezdjenek a többiekkel.

Blogarchívum vagy a bejegyzések listája. Előbbi évekre, hónapokra vagy akár napokra bontva jeleníti meg a bejegyzéseidet, utóbbit szerintem fölösleges magyaráznom. Legalább az egyiket használd.

Címkék A cikkeid könnyebben megtalálhatók lesznek, ha különböző kulcsszavakkal felruházod őket.

Remélem, hasznosnak bizonyult számodra ez a cikk. Kissé időszűkében vagyok, de azért próbáltam minél többet kihozni magamból. Most megyek, pakolnom kell. Köszönöm, hogy Rám szántál pár percet az életedből. Nézz fel a www.reakovats.blogspot.hu oldalra, ott bőven találsz még hasonló írásokat. ;)

Pihenés

Üdv, népek!

Most egy kis ideig pihenni fog az oldal, ugyanis kritikák gépelése helyett C - avagy én - Szigeten fogok csápolni Bastille, Macklemore, Imagine Dragons, Stromae és a többi nagymenő előtt. Remélem, néhányotok szintén kihasználja az adódó lehetőséget és valahol szórakozni fog! 
Lehetséges, hogy sikerül meggyőznöm Tyrát vagy esetleg a többi írót, akinek a műveit véleményeztem, hogy még néhány témával kapcsolatban gyártson nekünk cikkeket - őszintén szólva én mindig jól szórakozom Tyra stílusán, és egyetértően, bár kissé engedékenyebben hümmögök a véleményei során.

Ha ti is szívesen olvasnátok még néhány cikket, akkor nyomjatok az Egyetértek gombra, és én megteszem a tőlem telhetőt! 
Ha pedig mégsem, akkor köszönöm, hogy ezután és eddig is olvastatok, mert minden Elolvastam-nak, Nem értek egyet-nek és Egyetértek-nek egyaránt örültem!

Az oldal legközelebb tizenkilencedikén éled újra általam!

Jó múzsát mindenkinek, és kellemes szünetet erre a néhány napra!


C.

Kilencedik kritika - Auctrix: A Teremtő krónikája

Üdv, népek!

Újabb fantasyregényt hoztam nektek, ezúttal Auctrix tollából. Ő is az elsők között volt a táncrendemben, de az ő története különösen hosszú volt és nagy figyelmet igényelt tőlem, ahogy beleolvastam, így csak mostanra jutott rá időm. Tegnap elolvastam a kilenc fejezetet (pdf-ben körülbelül hetven oldal volt normális betűmérettel és tördeléssel), és bezony kellett idő arra, hogy átforgassam lassuló, tompa neuronjaim között az egészet. 

A címe nagyon komoly: A Teremtő krónikái-Első könyv: Megszületés. Nem emlékszem pontosan, hogy mondtam-e már, hogy mennyire szeretem ezeket a címeket. Komolyak és megalapozzák a hangulatot egy igényes fantasyra/sci-fire. Elolvasod, és tudod, hogy itt nincs cicó, ez egy gondosan ápolgatott rododendron lesz, nem egy elszáradt flaskavirág.

A történet alapja az, hogy Laurát (egy unott tinédzser lány, elvált szülőkkel) egy nap este a saját kertjükben egy fiú (Arin) „letámad”, mert fontos mondanivalója van neki. Kis idő múlva pedig megtudja, hogy az élete felborulni látszik, ugyanis ő az eddig ismeretlen világ Teremtője, vagyis Isten emberi leképeződése. Ahol élet van, ott halál is, így jön képbe a Pusztító, akivel a jóslat szerint a Teremtőnek együtt kell lennie. De vajon hogy talál rá az erejére? Sikerül beteljesíteni a jóslatot? Vajon milyen utat kell bejárnia Laurának?

Ez a regény tipikusan jó példa arra, mikor elgondolkodunk azon, hogy: vajon hogyan fejlődik az író? Szerintem ez az egész előrehaladás-dolog olyan, mint a kétszikűeknél létrejövő kambiumgyűrűk, avagy évgyűrűk. Egy irományon belül szinte sikítanak a különböző fázisok a profizmus felé.

Az első néhány fejezeten konkrétan át kellett magam verekednem, ami még engem is meglepett. Ahogy nyaldostam a sorokat, folyamatosan az játszódott a fejemben, hogy a fogalmazás (pl. az első fejezet egykettedében, míg Laurát bemutatja) érzékletes, ám mikor bejön példa kedvéért Arin is a képbe, akkor kissé üresnek és olyan semmilyennek éreztem – pedig pont akkor kezdődik az egész. A karaktereket kidolgozatlannak találtam, egyszerűen nem volt meg az az érzés, hogy „ó, igen, ez tipikusan Laura!”. Ez pedig érthető mondjuk az első egy-két fejezetnél, de később már megkérdőjelezi a karakter létét.

Egyszerűen nem tudtam, hogy mibe kapaszkodhatnék. Az elején olyannyira le voltam lombozva, hogy alig haladtam a történettel. Nem értettem, hogy Arin miért bánna így a Teremtővel, mikor tőle függ a sorsa? Illetve, hogyha eperkében vagyunk (E/1, Laura szemszöge), akkor mégis honnan tudja, hogy a háta mögött Arin mit csinál és gondol?! Először azt hittem, rosszul látok. (Irgum-burgum!) 

Az eperke átka, hogy egy karakter fejével gondolkodunk, tehát csakis a saját elmélkedését, cselekvéseit látjuk át száz százalékig – kivéve, ha nem telepata. Azt, hogy a többi szereplő buksijába is bejuthassunk, szemszögváltással oldjuk meg általában, vagy, ahogy itt is volt, néhány E/3 résszel. Nem teljesen értettem, hogy Arin szemszögéből miért csinálhatta ezt az író, ugyanis ez egy nagyon banális hiba, ami egyáltalán nem volt méltó a történethez.

Aztán haladtam szépen előre a történetben és egyre izgatottabb lettem. Auctrix a végére szépen lehámozta magáról (igen, hámozta) a kliséburkokat, a furcsa párbeszédeket, a kevés leírást. A történelmi részek, a régi legendák és a többfelé futó szál bejöttével olyan volt, mint egy George R. R. Martin – regény, az egész valahogy megtelt élettel és már tényleg úgy éreztem magam, ahogy eredetileg gondoltam a történetben. 

Néhány fejezet elejére valami idézetszerűt tett, ami annyira jól illett oda, hogy rendesen elkapott egy különleges érzés, mint mikor az ember tudja, hogy valami jó dolgot tart a kezében és megéri elolvasni.

A legelső varázslást sikerült annyira hangulatosan megírnia, hogy konkrétan úgy pörgött le a fejemben, mint egy filmbeli rész. Magam előtt láttam Laurát, Arint és a varázslás tárgyát (spoiler kikerülése: nailed it), mintha az én szobámban történt volna.

Valamelyik fejezetben megtört a kínos törekvés, és a műnek olyan felemelős hangulata lett. Pont úgy, mint egy daru. Ahogy mondtam, a többféle rész/szemszög sokat segített a regényen és kissé komolyabbá is tette. Emellett nagyon jó húzás volt, hogy nem rögvest mindent nyomtál le a torkunkon, hanem itt is egy szép, lassú cselekményt kapunk.

A nyelvtani rész is sokat javult, ámbár vannak még benne problémák: vesszőhiba (ebből van a legtöbb), szóismétlés, illetve felkiáltójel-hibák, plusz néhány furcsa barokk körmondat volt a történetben. A karakterek azonban egészen kikerekedtek ott, ahol kellett és hála istennek sem Arin, sem Laura, de még Naxosz sem volt tökéletesbe forduló, hanem megvoltak a maguk kisebb-nagyobb ördögeik. Őszintén Arintól tartottam a legjobban, ugyanis az ilyesféle történetekben a „segítő” fiú szokott szőke herceg lenni, szürke pónival és csini aranypáncéllal – ami csak a realista hercegnők szemét nem veri csak ki. (Szerencsére nem így lett.)

Összességében én pozitívan gondolok vissza itt is a történetre, de ezen a belelátok-valaki-gondolataiba dolgot ki kell valahogy küszöbölni, illetve nem ártana egy lektor sem, aki átnézné a hibákat. A kezdet mindig nehéz, de szerintem ezzel a „végére megtalált hanggal” újra lehetne dolgozni a fejezeteket, ezzel kiküszöbölve a hibákat. Egy csodás regény (család, tekintve, hogy csak az első könyv) kerekedhet belőle, ha tartod ezt a stílust és tovább fejlődsz! Sok sikert hozzá!

Köszönöm, hogy elküldted nekem és Nektek, hogy elolvastátok!

Jó múzsát a továbbiakban!

C.

Nyolcadik kritika - Norah Newman: Hajnalhozó - Elrendeltetés

Üdv, népek!

Végre elkezdtem irtani kritikafronton a regényeinket. Őszintén szólva az elején időrendben haladtam a történetekkel, aztán pedig ezt feladva azzal foglalkoztam, aminek megtetszett a címe, vagy, amihez elég erőm volt aznapra. Ma direkt egész nap ezt a regényt olvasgattam és gondolkodtam rajta, hogy végre szegény Norah-t se várakoztassam tovább. Úgyhogy fogadjátok szeretettel Nora Newmantól a Hajnalhozó –Elrendeltetés című művet.

Már egy előző alkalommal beszéltünk róla, hogy a fantasyt általában hogyan használják: vagy egy teljesen új világot hoznak létre, elhagyva az emberit, vagy pedig egyensúlyt tartanak fel, összeköttetést a kitalált és a valódi világ között. Nos, Norah a másodikat választotta ebben a történetben. Nagyon is okosan.

Az olvasók nagy része nehezen éli bele magát egy olyan világba, amiben semmilyen ismerős sincsen. Azzal, hogy egy olyan szituációt festett fel már az alaptörténetben, ami minden tinédzser számára ismerős, közelebb húzta magához az olvasót. Minél több a közös pont, annál jobban érdekli. (Engem már az első fejezetben lekenyerezett a bakelitekkel.)

Az alaptörténet szerint Valentina egy négygyermekes család tagja, ahol egyedül Fred – a bátyja -, és az édesapja figyelnek rá. A többi családtagja meglehetősen… khm, egyedi. Mindenesetre Valnak megvan a saját baráti társasága, talpraesett, nem rinyáló főhősnő, épp ezért meglehetősen szimpatikus. Épp Karácsonykor kapunk bepillantást az életébe, amit a nagyanyjánál, Margaretnél kell tölteniük a családdal. Nem sokkal, miután megérkeznek, settenkedve kimegy telefonálni a ház elé, mikor megjelenik előtte egy bőrruhába öltözött fiú és egy kapun keresztül egy egészen más, de nem ismeretlen világba juttatja…

Ha Val szimpatikus, akkor a titokzatos elrabló (Sam) egyszerűen arc. Nem tudom máshogy kifejezni, nekem ő még elragadóbb volt. A többi karaktert nem sikerült nagyon megismernünk még, persze, sajátságokat fedezgettem fel velük kapcsolatban is (például, hogy a nagyi nagyon kemény asszony), de szerintem ez annyira egyedi dolog, hogy kinek, mi tetszik, hogy ezzel nem is foglalkoznék többet.

Azonban a fantasy kevésbé személyes, úgyhogy térjünk rá arra. Különleges, amit Norah felépített, ugyanis nem olyan dolgokat használ fel, amiket előtte már mások kitaláltak/közhiedelemben voltak, hanem egy teljesen új, alternatív univerzumot mutat be. Ahogy olvastam, én is úgy éreztem magam, mint Valentina, ugyanis épp annyit tudtam a világukról, amennyit Sam elárult. Se többet, se kevesebbet. Ez néha halálra idegesített, mert csak úgy szívtam volna be magamba a Tudást, de közben tudtam, hogy csak így hiteles az egész és csak így nem unalmas az olvasónak.

Az író fogalmazásmódja olvasmányos volt, könnyen érthető, egyszerű. Ahogy egy átlag tini gondolkodik, úgy írta le ő is. Emellett tetszett, hogy szép, lassan bontakozik ki a történet, végül is sehová sem kell sietnünk, mindennek meg kell adni a maga kiérdemelt intervallumát. A váltakozó szemszög is nagyon jó megoldás volt. Ugyanis nemcsak Val karaktere fontos, hogy az ő fejével lássunk, hanem Samé is, mert mindkettejüknek igencsak nagy szerepe lesz az elkövetkezendőkben – ez elég nyilvánvaló.

Kicsit sajnáltam azonban, hogy talán pont az E/1 miatt, de kevés volt a környezet-, a tájleírás, szoba-, házbemutatás. Meg úgy általánosságban keveselltem a részleteket. Nyilván egy olyan embernek, aki nap mint nap ott van, furcsa lenne, ha mindent felsorolna, ami a szobában van, csak úgy, fejben. Valahogy ezt mégiscsak meg kellene oldani – voltak benne természetesen leírások, de valahogy nekem hiányzott még. Emellett néha kicsit túl drámai volt a felhang, és volt egy kis furcsaság az ötödik fejezetben.

SPOILER!

Amikor a sárkány alkalmasnak találta, hogy a világukban éljen, Sam azzal magyarázta meg a lánynak, azért léphet be, mert nincs árulói hajlama, nem gondolkodik feketemágiáról, stb.stb. Ez nekem valahogy túlzottan egyszerű volt. Az emberi léleknek megvan a maga árnyoldala, de a sárkány próbáján csakis olyanokat emelt ki az író, amiken egy szentnek tűnik Val, és egyáltalán nem olyannak, mint amilyennek bemutatta az első fejezetben. Nyilván el kellett érni, hogy bejuthasson és világossá tenni, hogy a főszereplő alapjáraton egy jótét lélek, de amellett szükség lett volna egy kontrasztra, hogy mégis emberinek érezzük őt.

A másik problémám az volt a történettel, hogy néhol túl látványosan volt átlagos az "emberi részen". Az író az alternatív világot különlegesre vette, és mellette pedig maga a történés és az emberi világ néhol olyan érthetetlen volt – és klisés. A csütörtöki cikkben beszéltem arról, hogy általánosságban én nem mindig látok könyv-/blogfronton új „típust”, így úgy döntöm el, hogy melyik a legjobb egy adott témában, hogy azt a klisét, ki írta meg legjobban. Nos, itt egy teljesen új világot kaptam, csak mellette a történés volt túl darabos.

Nem tudnám azt mondani rá, hogy rossz, mert a karakterek és maga a világ nagyon tetszett, de a történetszálon sok dolgoznivaló van még. Tudom, hogy ez még csak egy bevezetése a regénynek, hogy még alig kezdődött el maga a tényleges történet, de én kitartok a véleményem mellett. Ettől függetlenül várom, hogyan folytatódik majd a mű, és biztos vagyok benne, hogy később kerekedni fog ott, ahol kell.

Összességében én pozitívan gondolok a Hajnalhozóra, szerintem egy csodálatos kozmoszt ismerhetünk meg benne és bár vannak még benne csiszolgatnivalók, szerintem mindenképp megéri elolvasni. 

Köszönöm, Norah, hogy eljuttattad hozzám és Nektek is, hogy elolvastátok!

Jó múzsát!

C.