Nyolcadik kritika - Norah Newman: Hajnalhozó - Elrendeltetés

Üdv, népek!

Végre elkezdtem irtani kritikafronton a regényeinket. Őszintén szólva az elején időrendben haladtam a történetekkel, aztán pedig ezt feladva azzal foglalkoztam, aminek megtetszett a címe, vagy, amihez elég erőm volt aznapra. Ma direkt egész nap ezt a regényt olvasgattam és gondolkodtam rajta, hogy végre szegény Norah-t se várakoztassam tovább. Úgyhogy fogadjátok szeretettel Nora Newmantól a Hajnalhozó –Elrendeltetés című művet.

Már egy előző alkalommal beszéltünk róla, hogy a fantasyt általában hogyan használják: vagy egy teljesen új világot hoznak létre, elhagyva az emberit, vagy pedig egyensúlyt tartanak fel, összeköttetést a kitalált és a valódi világ között. Nos, Norah a másodikat választotta ebben a történetben. Nagyon is okosan.

Az olvasók nagy része nehezen éli bele magát egy olyan világba, amiben semmilyen ismerős sincsen. Azzal, hogy egy olyan szituációt festett fel már az alaptörténetben, ami minden tinédzser számára ismerős, közelebb húzta magához az olvasót. Minél több a közös pont, annál jobban érdekli. (Engem már az első fejezetben lekenyerezett a bakelitekkel.)

Az alaptörténet szerint Valentina egy négygyermekes család tagja, ahol egyedül Fred – a bátyja -, és az édesapja figyelnek rá. A többi családtagja meglehetősen… khm, egyedi. Mindenesetre Valnak megvan a saját baráti társasága, talpraesett, nem rinyáló főhősnő, épp ezért meglehetősen szimpatikus. Épp Karácsonykor kapunk bepillantást az életébe, amit a nagyanyjánál, Margaretnél kell tölteniük a családdal. Nem sokkal, miután megérkeznek, settenkedve kimegy telefonálni a ház elé, mikor megjelenik előtte egy bőrruhába öltözött fiú és egy kapun keresztül egy egészen más, de nem ismeretlen világba juttatja…

Ha Val szimpatikus, akkor a titokzatos elrabló (Sam) egyszerűen arc. Nem tudom máshogy kifejezni, nekem ő még elragadóbb volt. A többi karaktert nem sikerült nagyon megismernünk még, persze, sajátságokat fedezgettem fel velük kapcsolatban is (például, hogy a nagyi nagyon kemény asszony), de szerintem ez annyira egyedi dolog, hogy kinek, mi tetszik, hogy ezzel nem is foglalkoznék többet.

Azonban a fantasy kevésbé személyes, úgyhogy térjünk rá arra. Különleges, amit Norah felépített, ugyanis nem olyan dolgokat használ fel, amiket előtte már mások kitaláltak/közhiedelemben voltak, hanem egy teljesen új, alternatív univerzumot mutat be. Ahogy olvastam, én is úgy éreztem magam, mint Valentina, ugyanis épp annyit tudtam a világukról, amennyit Sam elárult. Se többet, se kevesebbet. Ez néha halálra idegesített, mert csak úgy szívtam volna be magamba a Tudást, de közben tudtam, hogy csak így hiteles az egész és csak így nem unalmas az olvasónak.

Az író fogalmazásmódja olvasmányos volt, könnyen érthető, egyszerű. Ahogy egy átlag tini gondolkodik, úgy írta le ő is. Emellett tetszett, hogy szép, lassan bontakozik ki a történet, végül is sehová sem kell sietnünk, mindennek meg kell adni a maga kiérdemelt intervallumát. A váltakozó szemszög is nagyon jó megoldás volt. Ugyanis nemcsak Val karaktere fontos, hogy az ő fejével lássunk, hanem Samé is, mert mindkettejüknek igencsak nagy szerepe lesz az elkövetkezendőkben – ez elég nyilvánvaló.

Kicsit sajnáltam azonban, hogy talán pont az E/1 miatt, de kevés volt a környezet-, a tájleírás, szoba-, házbemutatás. Meg úgy általánosságban keveselltem a részleteket. Nyilván egy olyan embernek, aki nap mint nap ott van, furcsa lenne, ha mindent felsorolna, ami a szobában van, csak úgy, fejben. Valahogy ezt mégiscsak meg kellene oldani – voltak benne természetesen leírások, de valahogy nekem hiányzott még. Emellett néha kicsit túl drámai volt a felhang, és volt egy kis furcsaság az ötödik fejezetben.

SPOILER!

Amikor a sárkány alkalmasnak találta, hogy a világukban éljen, Sam azzal magyarázta meg a lánynak, azért léphet be, mert nincs árulói hajlama, nem gondolkodik feketemágiáról, stb.stb. Ez nekem valahogy túlzottan egyszerű volt. Az emberi léleknek megvan a maga árnyoldala, de a sárkány próbáján csakis olyanokat emelt ki az író, amiken egy szentnek tűnik Val, és egyáltalán nem olyannak, mint amilyennek bemutatta az első fejezetben. Nyilván el kellett érni, hogy bejuthasson és világossá tenni, hogy a főszereplő alapjáraton egy jótét lélek, de amellett szükség lett volna egy kontrasztra, hogy mégis emberinek érezzük őt.

A másik problémám az volt a történettel, hogy néhol túl látványosan volt átlagos az "emberi részen". Az író az alternatív világot különlegesre vette, és mellette pedig maga a történés és az emberi világ néhol olyan érthetetlen volt – és klisés. A csütörtöki cikkben beszéltem arról, hogy általánosságban én nem mindig látok könyv-/blogfronton új „típust”, így úgy döntöm el, hogy melyik a legjobb egy adott témában, hogy azt a klisét, ki írta meg legjobban. Nos, itt egy teljesen új világot kaptam, csak mellette a történés volt túl darabos.

Nem tudnám azt mondani rá, hogy rossz, mert a karakterek és maga a világ nagyon tetszett, de a történetszálon sok dolgoznivaló van még. Tudom, hogy ez még csak egy bevezetése a regénynek, hogy még alig kezdődött el maga a tényleges történet, de én kitartok a véleményem mellett. Ettől függetlenül várom, hogyan folytatódik majd a mű, és biztos vagyok benne, hogy később kerekedni fog ott, ahol kell.

Összességében én pozitívan gondolok a Hajnalhozóra, szerintem egy csodálatos kozmoszt ismerhetünk meg benne és bár vannak még benne csiszolgatnivalók, szerintem mindenképp megéri elolvasni. 

Köszönöm, Norah, hogy eljuttattad hozzám és Nektek is, hogy elolvastátok!

Jó múzsát!

C.