Sziasztok!
Néhány napja, miközben rendületlenül folytattam az oldal
megosztási hadműveletét, egy kedves hölgy (nevezzük M-nek), szóval M
megkérdezte tőlem egy közvetlen levélben, ahogy ő fogalmazott "élve az
egészséges bizalmatlanság jogával", hogy: milyen háttértudásom/
képességem/ műveltségem/ szakértelmem vagy bármi egyebem van, ami alapján békés
nyugalommal hagyatkozhatnátok a kritikámra? Még hozzátette, hogy: miért
választanátok engem egy közeli barát helyett?
Nos, ez a kérdés engem is elgondolkodtatott. Nyilvánvalóan
idegenek vagyunk egymásnak, az egyetlen, ami közös, hogy ugyanabban az irodalmi
körben mozgunk. Ez a maga nevében egy pretty kegyetlen világ. Az írók és
alapjáraton a művészek mindig inkább a saját, belső gondolatkörükkel foglalkoznak,
a saját munkájukkal; ritka az, amikor a fiatal, rezgő lábakon álló kopaszokat
elhalmozzák kritikával az ilyen történetmegosztó honlapokon és akár a blogokon
is – persze, ez arra az esetre vall, amikor nem túl szörnyű az iromány. Hogyha
mégis az lenne, menekülj kopasz, mert hat-hét önbizalomhiányos író ugrik rád,
hogy hagyd abba/hogy mered feltenni! Ez nyilván nem általánosítás, de én elég
sok ilyennel találkoztam már, ami elborzasztó. Ember, ugyanabban a világban
mozogtok, ha nem is tetszik, vagy nagyon kezdetleges, hát istenem, el kell
kezdeni valahol! (Kinek nem inge, kérem, ne vegye magára.)
Én magam is évek óta publikálok ilyen oldalakon, és mindig
elkeserítően hatott rám, mikor egy általam talált szuper történetnél nem volt,
vagy alig volt kritika azért, mert az író még csak most kezdte, vagy olyan
világban mozgott, ami nem volt felkapott éppen a fiatalabbak körében. Persze,
emellé jönnek a saját sérelmek is. Valamennyi író átélhette már azt az érzést,
mikor a fejezetét az adminok elfogadták, aztán páciensünk percenként csekkolta,
hogy hányan olvasták, szóltak-e hozzá, vagy írtak –e neki, vagy bármilyen egyéb
reagálást kapott-e azon kívül, hogy megnyitották az oldalát. Én egyike voltam
ezeknek az embereknek. Minden nap lelkesedve vártam az elborzadást/ egyetértést/
bíztatást/ eltiltást, akármilyen reakciót és kritikát, hogy fejlődhessek vagy
átgondolhassam a véleményt. Néha megkaptam és beindult a dolog, néha pedig csak
napról-napra csalódottabb lettem.
Az utóbbi egy évben elvétve írogattam, inkább csak szívtam
be magamba mások műveit, így sikerült több mint kétszázötven könyvet beszippantanom.
Emiatt már megtanultam gyorsan és alaposan kiszűrni azokat a tényezőket, amik
általánosan zavaróak, esetleg klisések. Emellett szerintem nagyon fontos, hogy
a véleményező objektív legyen. Egy ismerősre valamilyen szinten hat a kettőtök
lévő kötődés, amikor véleményt mond – persze, ez megint nem minden egyénre
igaz. A barátaid pedig ismernek
téged, a belső gondolatvilágodat és mindazt, amit képviselni akarsz az adott
történettel. De a legtöbb olvasó nem ismer téged személyesen, csak annyit kap a
művedből, amennyit megosztasz vele – és éppen ezért, teljesen máshogy látja.
Én senkit nem kívánok meggyőzni arról, hogy bízza rám a
teljes ítéletét a művével kapcsolatban, nyilván ez nem is lehetséges. Én
csupán egy lehetőséget kínálok arra, hogy egy ismeretlen személy, egy olvasó
által láthasd a történeted, méghozzá úgy, hogy ne kelljen várnod rá.
Mindamellett, persze, én is szubjektív vagyok bizonyos témákat illetően, mivel
ember vagyok, de próbálom a tudásom szerinti legpontosabb kritikát létrehozni a
saját stílusomban, hogy az egyben legyen szórakoztató és vélemény is.
Remélem, sikerült valamennyiőtökben a bizalmatlanságot "eltüntetnem", de ha csak további kérdésetek lenne, esetleg valami
probléma/javaslat fogalmazódik meg a fejetekben, kérlek, ne legyetek restek, írjátok meg
nekem (critiqueen@gmail.hu)!
Köszönöm, hogy elolvastad!
C.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése