Hatodik kritika - Yoriko Bosszúja

Mára újra egy novellát hoztam Nektek, a késői órára való tekintettel. Az előző kritikámban már megemlítettem (és az azelőttiben), hogy a címek legtöbbször előrejelzést adnak a történetről. Én pedig ezt imádom. (De tényleg.) Amikor én is írok, mindig próbálok valami olyan nevet választani, ami nem túl bonyolult, és egyedi/direkt klisés, vagy valami történetszálból kiragadott, elferdített dolog. Bevallom őszintén, hogy a Bosszúról nekem rögvest egy fincsi krimi – thriller - karakterdráma jutott eszembe, ami az egyik kedvenc műfajkeverékem. (Jegyezzétek meg, krimivel mindig le lehet kenyerezni!) Előre elolvastam a leírását –bár ezt sosem szoktam -, és örömmel láttam, hogy egy másik itteni várólistás író adta a feladatot Yorikónak, feltételeket szabva meg neki a végkimenetelt illetően, plusz a sztorit megalapozva. Meglepő, hogy hol futnak össze a szálak, nemde?

Az alapötlet: vegyünk egy csúnyácska általános iskolás kislányt, aki próbálja kikerülni a menőbbek és sleppjeik gúnyolódását. Ám egy napon hatalmasat zakózik az iskola udvarán, amitől felfigyel rá a suli leghelyesebb fiúja. (Romantikusok tolják félre érzelgősen remegő szíveiket, EZ nem AZ a történet.) Kovács Péter, az előbb említett szépfiú egy mindenki által hallott megjegyzése dönti el Fazekas Kriszta további sorsát abban az intézményben - a lány egy újabb bénázása során. Ezután főhősnőnk élete meglehetősen felborul, szinte kötelező foglalkozásként kezdik el űzni a szekálását és megalázását. (Nagy ugrás.) Élete persze folytatódott: gimnázium, egyetem, férj és gyerekek, így Kriszta egyáltalán nem számít a bekövetkező katasztrófára: Kovács úr a szomszédja lesz huszonöt évvel később.

Azt hiszem Freudnak (de szóljatok, ha nem) volt egy elmélete arról, hogy a gyerekek bizonyos korukig csak az ösztöneiknek élnek, nem hatnak még rájuk a társadalmi nyomások és szabályok, az etikett, vagy a többi morális norma, így gyakran kegyetlenebbek, mint felnőtt társaik. Ez nyilvánul meg itt is. Falkaszellem, eszel vagy megesznek, az erős eszik, a gyengét eszik, és a többi ilyen mondás igaznak bizonyult Kriszta esetében, akin kellemesen elcsámcsogtak a dominánsabb társai.

Természetesen a lányban a kezelések ellenére is épp elég kikezelendő komplexus maradt, ami megnyilvánul a Péterrel való újabb találkozáskor: düh, félelem, hogy a mostani társai kitaszítanák, titkolás a párja elől, bosszúvágy. Nagyon természetes dolog, ami végbement Krisztán és tetszett, hogy az írónő megmaradt a realitás talaján: nem volt felesleges hiszti, kicsapongás vagy értelmetlen ordibálás.

Nagyon tetszett az is, hogy Kriszta sosem lett a rút kiskacsából csodaszép hattyú, és az is, hogy a férje is egy teljesen átlagos külsejű, de jó ember lett. Az egész történet szinte ontotta magából az átlagosságot, ami szinte üdítő volt. Gondolok itt az idegesítő anyósra, arra, hogy a barátnők füve mindig zöldebb (látszatra legalábbis), és hogy szégyelljük azon dolgainkat, amik nem teljesen felelnek meg az akkori trendnek (például férjünk kopaszodó fejét és megereszkedő pocakját).  Ezekhez a leírásokhoz pedig nagyon szép szóösszetételek és hasonlatok társultak, ahogy a finom humor is szerepet kapott. Szintén pozitívum, hogy Yoriko képes volt karakterhű maradni a fejlődéssel együtt, ami nagyon fontos egy ilyen stílusú és témájú novellánál.

Őszintén szólva nagyon furcsa volt számomra, hogy magyar neveket olvastam, mert valahogy hozzászoktam a fantasy vagy az angol nevekhez a neten és a való életben is. Kellően meglepődtem, amikor élethűbbnek éreztem ettől a történetet, gondolom az ismerős környezet miatt.

Kicsit furcsállottam azonban Peti mindent megváltoztató mondatát, ugyanis mikor odajutottam a sztoriban, nem tudatosan ugyan, de előjött a kérdés: Ennyi? Emiatt szálltak rá? Ahogy már fentebb is írtam, szerintem teljesen reális a karakterben lejátszódó érzelmi sokk és aztán a revans gondolatának megjelenése a történések után. De valahogy én nagyobb kirobbantó okot kívántam volna meg a novellától arra, hogy miért kezdték el szekálni. Nyilvánvalóan az is meglehet, hogy elég volt csak egy kis lökés ahhoz, hogy Kriszta ilyen sorsra jusson, de ennek ellenére én keveselltem.

Még a sztori kapcsán beszélhetünk a benne megjelenő tanulságokról. Kezdjük itt is az alapoknál, hogy a szomszéd fűje nem mindig zöldebb. (A műben megjelenő O és Zs férjei dögösek voltak és Krisztában is ezért támadt egy kis vágyakozás, mikor maga mellett "csak" az ő átlagos férjét tudhatta. Közben pedig volt nemulass a háttérben.) Aztán folytathatjuk ott, hogy nem biztos, hogy az a legjobb kezelése a dolgoknak, ha egyáltalán nem csinálsz semmit, csak folysz az árral (ide példa pedig az, hogy Kriszta senkinek sem szólt az őt ért gúnyról és szekálásról, hanem csak tűrt és tűrt). Nyilván ez személyiségfüggő is, de vannak esetek, ahol már a szégyenlősebbeknek is fel kell venni a kesztyűt. 

SPOILER(féle)!

>> És végül a végső konklúzió: Isten nem ver bottal. A legtöbben – köztük én is – elég kritikusan gondolnak arra a megállapításra, hogy az élet majd megbosszulja a téged ért sérüléseket.  Persze, máshogy is fel lehet fogni Peti végső büntetését, de nekem valahogy ez jutott elsőre eszembe. Én magam is nagyon örülnék, ha Yoriko ezt nem erre alapozta volna – kérlek, Yoriko, üzend meg, küldj füst-, vagy morze jeleneket, hogy minek szántad ezt az elemet!<<

Én is végtelenül hálás vagyok Tirának, amiért bétázta a Bosszút, ugyanis nem találtam benne helyesírási hibát. Az oldalon is jól lett tördelve, és ezért hatalmas piros pont jár ezen a késői órán. Emellett szerintem minden fontosra kitértek a történetben, nem kellett volna se egy sorral több, se kevesebb.

Nekem nagyon tetszett ez a novella, az őt körüllengő "átlagfelhő" és az, hogy Krisztáék nem szerettek egymásba. Én imádom a romantikát, nagyon sok olyan könyvet olvastam el, aminek a nevét is szégyen lenne kimondani (a kritikát olvasva Tyra lejegyezte nekem kedvesen, hogy milyen művek is ezek... Kösz, Tyr), de vannak olyan művek, ahol el kell fogadni: a szerelem nem odavaló. Ez egy ilyen történet. Egyszerűen túl sok mindenben sérült Kriszta ahhoz, hogy akárcsak arra gondoljon, hogy Péterrel legyen együtt. 

Nagyon köszönöm Yorikónak, hogy elküldte nekem ezt a novellát, mert nagyon izgultam az olvasása alatt és végül nem csalódtam főhősnőnkben sem. (Nagyon kíváncsi lennék, hogy O és Zs mikor elégelték meg azokat a legelésző szürke szarvasmarhákat.)

Köszönöm, hogy elolvastad!

Jó múzsát!

C.